Első fejezet - Baljós találkozások

Cathy:
Mikor beléptünk az edzőterembe, a kislány - legalábbis nagyon fiatalnak nézett ki - szokásához híven most is itt volt, a pályán. Mivel a barátnőmmel mi is kosarazni jöttük így beálltunk mellé. Felé nyújtottam a kezem:
- Hello, Cathy Grint. Beállhatunk? - Kérdeztem és magamra meg a barátnőmre, Diana-ra mutattam. A lány kissé hátrahőkölt aztán vonakodva, de ő is kezet nyújtott.
- Larissa Morgen. Persze.
Már vagy 5 perce játszottunk. de nem voltam valami aktív. Az utóbbi egy évben nem sokat vettem részt a mozgásban D-vel. A bátyám már egy éve eltűnt, de ettől éppen eléggé megviselt ahhoz hogy ne foglalkozzam annyira a magánedzésekkel. De az igazat megvallva napját sem tudom már mikor gondoltam a bátyám eltűnésére. A rendőrök persze feladták mert szerintük meghalt. Anyámék ezt elhitték - bizonyíték,holttest nélkül - én nem. Én szilárdan hittem benne hogy ő még él. Ő nem az a fajta aki feladja egy könnyen. Az életet meg pláne nem. A szüleim innentől kezdve váltig állították, hogy a bátyám, Peter meghalt. De én láttam az eltűnése óta egyszer, de a szüleim ezt a hiányérzetnek nyilvánították. Talán még ők se hittek el hogy meghalt, csak pusztán előttem titkolták ezt. Talán féltek hogy én is reménykedni kezdek. De szerintem meg nekik fájdalmas lenne a reménykedés , mert ha rájönnek hogy már nincs életben akkor azt valószínűleg lelki épséggel nem élnék túl. ( Kérdés: én túlélném?) Jobb így nekik. (Kérdés: Nekem jobb?) Nekem nem. Mikor láttam akkor, az olyan volt mintha nem is ő lenne. Valaki más szemébe néztem volna... Valami máséba.
Mint 17 éves - azaz majdnem 18! 2 hónap múlva vége a személyi kéregetésnek - egyértelműen belementem Diana-nak abba az ötletébe hogy kosáredzésekre járjunk. Aztán észrevettem - bár nem is nehéz észrevenni - hogy Larissa fürkésző szemmel méreget. Mikor észrevette, hogy figyelem lesütötte a szemét és gyorsan elkapta a passzt Diana-tól. Ez még így ment 20 percig és nem egyszer láttam hogy Larissa kihagy jó néhány ígéretes kapást, csak hogy engem figyelhessen. kezdem azt hinni, hogy ferde hajlamú amikor az öltözőben is ezt csinálta. Már épp a felsőmet vettem fel amikor hirtelen nekem szegezte a kérdését:
- A bátyádról tudsz valamit? - Eléggé ledöbbentem és egy sor pillantást váltottam D-vel.
- Hát... meghalt. - Mondtam ugyanazon a szomorkás hangon mint mindig ha erről volt szó. Bár már vagy volt hat hónapja is mikor ilyesmit utoljára kérdeztek tőlem.
- Értem. - Bólintott, aztán elindult az ajtó felé majd hátrafordult.
- Én is lennék az ő helyében. Csodálatos öt nap lehetett. - Mondta azzal el is hagyta az öltözőszobát.
- Ebbe meg mi ütött? - Mérgelődött Diana . - Az oké hogy egy éve történt de basszus ilyen bunkón megkérdezni... Csak lássam meg még egyszer és komo..
- Hagyjuk a formalitást, D. - szóltam rá. - Csak érdeklődött. - Bár arról fogalmam sincs, hogy miért nevezi csodálatos 5 napnak. Én nem éppen találtam annak.
- Cathy.  Sötétedik. Ideje indulnunk.
- Persze. - Mikor hazaértem a tábla ugyanott volt ahol mindig, ha apa az edzésekkel kapcsolatos hírt közöl. Most ez állt rajta: A denver-i csapat feloszlik. Legelőször az jutott az eszembe hogy: Ha ezt a bátyám megtudná. Peter is benne játszott ebbe a focicsapatba és amíg itt volt velünk nagyon szeretett játszani. Apa persze már az eltűnésekor fel akarta oszlatni a bandát, de a többiek meggyőzték hogy folytassák. És valljuk be... Apa született irányító. Most a táblán piros festékkel rá volt írta -ami tipikusan a szomszéd város stílusára vallot, mert ők voltak az utolsó akiket a csapat megvert és nem féltek kijelenteni így vagy úgy hogy ez nem tetszik nekik. A táblán ez állt: Könnyű vagy nehéz lesz ezután újra leinni magatokat?
Az írás kicsit sem célzás a csapat egyik elhalálozott tagjára. Todd részegen vezetett. Neki ütközött egy másik autónak. A másik kocsi vezetője túlélte. Todd nem.
Nagyot sóhajtottam, aztán letéptem a falról és kihoztam egy új és sértetlen gyártmányt. Eddig már két halott volt a csapatban. Régen egy Charlie nevű srác, utána Peter.. és most Todd. A csapat emiatt is oszlik fel. Emellett néha több ellensége volt a csapatnak mint szurkolója.
Ekkor hallottam meg hogy valaki káromkodik. Hátrafordultam, hogy megnézzem kiszólít, de kizárt dolog, hogy megint ilyen nagy hiányérzetem lenne.


Peter:
Mikor felébredtem a többik már fenn voltak. Várták, mikor jön Ő, hogy megnyissa a világot, azt amiben én még régebben éltem. Ahol most élek, ott nem éget meg a Nap, holott egyáltalán nem tesz jót mivel mindig milágos van és éjszaka nincs, így nem tudunk átmenni egyedül a másik világba, mert nem tudjuk éjszaka van-e vagy nappal. Megpörkölődünk vagy sem? Emellett senki nem tudja hogy nyílik a kapu.De aztán jöttek az olyan fajták mint Ő, és kinyitták a kapukat, hogy átmehessünk étkezni. Szerencsére én és a két haverom; Rob és Paul ugyanoda kerültünk, pedig a kapu mindenkit máshová szokott dobni. A két világ ugyanolyan mint a mi világunk. Vannak hegyek, dombok... fák. Egyedül emberek nincsenek. Amikor kiléptem a régi világomba meglátta egy lányt, a szökőkút mellett állt. Ismertem azt a lányt, ahogy a helyet is.
- A francba. - A fociedzésinkre járt le. Stefanie Green. A volt barátnőm. Mikor meglátott minket Stef rögtön beugrott a szökőkútba és a közepére ment. Minnél távolabb tőlünk. Minnél távolabb tőlem. persze az a féleszú Rob rögtön a lány után ment. Stef csapkodott a vízzel ahogy előle menekült. A víz rákerült Rob karjára, ahol azonnal egy nagy vércsepp jelent meg. A lány tovább csapkodott aztán Rob egész teste vércseppekben állt. Még idejében sikerült annyi lélekjelenlétet erőltetnem magamba, hogy Paullal sikerült idejében elkapni hogy ne essen fele a vízbe, de így is annyira legyengült, hogy akeze érintette a vizet. A körmei azonnal befeketültek. Stefanie még mindig csak hátrált majd kiesett, beverte a fejét és a rémülettől elájult. Paul ezt a helyzetet használta ki hogy szokásához híven lecsessze Robot:
- A rohadt életbe Rob! Nem mondtam hogy szenteltvíz van az átkozott szökőkutakba?! Tudod mit? Feküdhetsz napokig a zacsijaid között.
Miután Paul azt mondta hazaviszi Robot, úgy gondoltam vigyáznom kéne a lányra. Végül is enni jöttünk és Rob majdnem megölte. Az ő stílusa az emberek gyilkolása. Mi Paullal épp hogy, csak szívogatjuk az emberek vérét. Aztán beugrott, hogy ez a hely csak méterre van az emberi otthonomtól. Stefaniet felültettem, bár néhol megcsípet a szenteltvíz mivel a ruhája teljesen elázott. Helyes. Ma már nem bánthatják. Elindultam és pár percnyi gyaloglás után a ház előtt voltam. AZ ajtóra épp egy táblát akasztottak ki amire ez volt kiírva: A denver-i csapat feloszlik!
- Basszameg! - kiabáltam mire a lány megfordult. A lánynak hosszú fekete haja volt benne kék és lila tincsekkel. fekete csőnadrágot és türkiz toppot viselt. A szeme szinte tükörképe volt az enyémnek. Ilyen messziről is jól látszik hogy már 17 éves is elmúlt. A kislányos arca már egy 24 éves nőé is lehetett volna. A barna szemében ott volt a bujaság, a játékosság és az elhagyatott szomorúság. talán még könnyek is voltak benne. El kellet volna mennem. Akkor is mikor először láttam. De most sem tudtam mozdulni.
-Peter. - szólt kissé félénken. csak álltam ott bambán. A hangja teljesen a régi maradt.
- Szia Cathy. - mosolyogtam rá. - Megváltoztál kicsi lány.